Látnivalók

Látnivalók

A környékről

Az összes hely megközelíthető autóval és biciklivel is a Suttogóból.

Fordított ház

Téveszd meg az érzékszerveid! Itt minden a feje tetejére állt!
Ha úgy döntenétek, hogy az idei nyaralásotokat Siófokon töltitek, vagy csak szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni egy különleges helyen, az ország egyik legnépszerűbb üdülővárosában, akkor  ne hagyjátok ki a Fordított házat Siófokon. Extra élményt nyújt a Fordított ház, hiszen nem a megszokott látnivalóként mozgatja meg az érdeklődőket. A házban minden a feje tetejére állt, amit egészen apró részletekkel dolgoztak ki. 

Bella állatpark

A Bella Állatpark egy apró csodahely Siófok központjától nem messze, ahol a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt remek programok és látnivalók nyújtják a felejthetetlen élményt. A Bella nem olyan, mint a többi magyar állatkert: itt nem az egzotikus egyedekre helyezik a hangsúlyt, hanem arra a kalandra, amit a szabadon mozgó, emberhez szokott állatok tudnak nyújtani. Testközelből láthatod és simogathatod az állatokat, ami a gyerekek egyik kedvenc programja.

Siófok hajóállomás

A Balatonon a siófoki hajókikötőben zajlik a legnagyobb hajóforgalom. A kikötőben, 1864-ben a lapátkerekes Kisfaludy gőzös fogadásával (Erről az eseményről emlékezik meg a Gőzhajózási emlékmű) kezdődött meg a rendszeres hajóforgalom.

Töreki Tanösvény

A Töreki városrész Siófok nyugati határában fekszik. A tórendszer a Balaton közvetlen közelében helyezkedik el, azonban a természetvédelmi területet nem a nyári nyüzsgés, hanem a pihentető megnyugvás jellemzi. A tanösvény 8,5 km keresztül mutatja be a tavak és az erdők élővilágát. Egy madármegfigyelő torony is található a gyönyörű völgyben, ahonnan megcsodálhatjuk az itt élő gazdag madárvilágot. Pihenőhelyek kerültek kialakításra a tanösvény mellett, ahol padokat, esőházakat és tűzrakó helyeket találhatunk. 

Plázs - siófok

Hazánk legkedveltebb bulistrandján mindig pezseg az élet. A Siófoki Nagystrand központja a Plázs Siófok favoritnak számít a Balatonra igyekvők körében. Napközben a lazulás, fürdés és napozásé a főszerep, de ahogy leszáll az éj, felejthetetlen partikon és koncerteken tombolhatjátok ki magatokat. Tiszta környezet, pazar kilátás, homokos part és a hazai zenei élet krémje tölti meg a Plázs mindennapjait – aki Siófokra látogat, ne hagyja ki az élményt!

Siófok víztorony

Siófok egyik legjellegzetesebb és egyben a város szívéből kimagasló építménye a Víztorony. A 45 méter magasra nyúló műemlék toronyból csodálatos panoráma tárul a környékre és a Balatonra.
A vasbeton lábakon álló Víztorony egyébként 1912-ben épült fel a budapesti építészek Gergely Jenő és Gut Árpád tervei alapján. A 2004-ben a Somogy Megyei Közgyűlés által létrehozott Somogyország Kincse elnevezésű kitüntető címet 2012-ben a siófoki víztorony is elnyerte. 

Hetyei templomrom

Az Ádánd községben található 800 éves Hetyei templomrom a térség kiemelkedő műemléke. A háromszintes torony első két szintje romantikus stílusban, legfelső szintje gótikus stílusban épült. Az egykori templomból mára csak a tornya és az ahhoz csatlakozó fal maradványa látszik. A templom körül egykor temető is volt.

Bújó-lik

Az Ajkai földtani tanösvény egyik állomását, ahol bepillanthatunk a Bújó-lik, azaz a Padragi víznyelő barlang feneketlen gyomrába. Óvatosan közelítsd meg, mert csúszós lehet a pereme. Maga a barlang nem járható barlangász felszerelés nélkül, de a bejárat nagyon látványos. Az alatta lévő járat egyébként 40 méter mélyre vezet 208 méter hosszan. Odalent pedig 50 millió éves egysejtűek mészvázai fedezhetők fel a falakon.

A ságvári Képes-fa

1520 táján rejtélyes módon, állítólag Kalocsáról Andocsra vándorolt át egy kis kápolna, fényességes Mária-jelenés kíséretében. Ekkortól Andocs ismert zarándokhely lett, melyhez az út Jabapusztán át vezet. Itt áll ez a 300 éves tölgy, melyen egykor Szent Vendelt ábrázoló szentkép is volt – itt pihentek meg a zarándokok útban a kápolna felé. A szentképnek azóta nyoma veszett, de a fához most is sokan járnak.

Jókai park

Siófok legnagyobb és legpatinásabb parkja. Rengeteg egynyári virág, egy kis tavacska található fa híddal, valamint a park egyik szegletében egy meseszép japánkertre is rábukkanhat a látogató, mely egy csipetnyi távol-keleti hangulatot varázsol elénk.

Rejtélyek Háza - Siófok

Detektív turizmus és szabadtéri nyomozás, rejtélyes vacsora, szabadulószobák. Ezek várnak rád Siófokon a Rejtélyek házában.

2013-tól vehetünk részt Siófokon izgalmas, egész estés programokon a Rejtélyek házában.

Tandemugrás és ejtőernyőzés

Ha életed egyik legnagyobb kalandján szeretnél részt venni, szeretnéd kipróbálni milyen az, amikor ég és föld között csak a gravitáció létezik, akkor gyere és ugorjunk egyet!

Programok

2024.05.17. – 2024.05.20.

2024.05.26.

2024.06.20. – 2023.06.26.

2024.07.12. – 2024.07.14.

2024.08.16.

2024.08.16. – 2024.08.20.

2024.09.13. – 2024.09.15.

2024.10.11. – 2024.10.13.

2024.10.26. – 2024.10.27.

2024.11.08. – 2024.11.10.

2024.11.29.

2024.11.30. – 2024.12.24.

2024.12.27. – 2024.12.31.

Pünkösdi Rózsaünnep

Gyereknap

Everness Fesztivál Siófok

New Orleans Jazz Fesztivál

WeLove Balaton Fesztivál

Bor és Kenyér Ünnepe Siófok

GasztroFok Nyárutó

XI. Halfesztivál

Kálmán Imre Emléknapok

GasztroFok Ősz

Siófok – Városnap

Téli Varázs Siófokon

Puncs party és Szilveszter

2024.05.17. – 2024.05.20. Pünkösdi Rózsaünnep

2024.05.26. Gyereknap

2024.06.20. – 2023.06.26. Everness Fesztivál Siófok

2024.07.12. – 2024.07.14. New Orleans Jazz Fesztivál

2024.08.16. WeLove Balaton Fesztivál

2024.08.16. – 2024.08.20. Bor és Kenyér Ünnepe Siófok

2024.09.13. – 2024.09.15. GasztroFok Nyárutó

2024.10.11. – 2024.10.13. XI. Halfesztivál

2024.10.26. – 2024.10.27. Kálmán Imre Emléknapok

2024.11.08. – 2024.11.10. GasztroFok Ősz

2024.11.29. Siófok – Városnap

2024.11.30. – 2024.12.24. Téli Varázs Siófokon

2024.12.27. – 2024.12.31. Puncs party és Szilveszter